Magyar győzelem és éremeső a 43. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián


Szabó Attila 11. osztályos pécsi diák nagy fölénnyel abszolút első helyezést ért el a 43. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián (IPhO). A fantasztikus eredmény mellett Attila megkapta a legjobb elméleti dolgozatért járó különdíjat is. Az örömhírt tetézi, hogy az olimpia záróceremóniáján hirdették ki a tavaly szeptembertől idén júniusig lezajlott levelezős pontverseny, a Physics Cup eredményét is: Szabó Attila ezen is első helyezést ért el.

A 2012-es olimpiát július 15. és 24. között Észtországban, Tallinnban és Tartuban rendezték meg, ahol 80 országból 378 versenyző mérte össze tudását. A résztvevő országok közötti nem-hivatalos ponttáblázatban Magyarország a tizenegyedik helyen végzett. A magyar csapat két csapatvezetővel (Vankó Péter, BME, Fizikai Intézet; Vigh Máté, ELTE, Fizikai Intézet, mindketten a budapesti diákolimpiai szakkör vezetői) és egy megfigyelővel (Sarlós Ferenc, MTA, Biológiai Kutató Intézet, a szegedi diákolimpiai szakkör egyik vezetője) kiegészülve érkezett a megmérettetésre, ahol (az egyéni pontszámok szerinti csökkenő sorrendben) a következő egyéni eredmények születtek:

(A magyar fizika diákolimpiai csapat tagjai és a guide, balról jobbra: Juhász Péter, Papp Roland, Szabó Attila, Laczkó Zoltán, Kristi Kartus, Kovács Áron)

A versenyzők közül négyen a budapesti központi szakkör tagjai is voltak (szakkörvezetők: Tasnádi Tamás, Vankó Péter, Vigh Máté). Gratulálunk a diákoknak és külön gratuláció (akikről általában kevés szó esik) a felkészítés oroszlánrészét végző középiskolai tanáraiknak. Köszönjük az ELTE és BME Fizikai Intézeteinek, illetve külön Böhönyey Andrásnak (ELTE, Anyagfizika Tanszék), hogy a válogatóversenyek és az edzőtábor során helyet és eszközöket biztosítottak a munkához. Köszönettel tartozunk továbbá az anyagi támogatásért a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak.

Vankó Péter és Vigh Máté, csapatvezetők